| <- Vissza a Syncopa főoldalra | Frankfurti séta |
| Minden
évben a koratavaszi időszak nagy eseménye a zenészek számára a frankfurti vásár. A
gyártó és kereskedő cégek egymást túllicitálva mutatják be a nagyközönségnek
és a szakmának legújabb termékeiket. A nagy kiállítás minden lényeges standját
egyetlen ember már akkor is képtelen bejárni, ha mindennap nyitástól zárásig lohol
a hatalmas csarnokokban. Mi is felosztottuk egymás közt a terepet, és megkíséreltünk
minél több olyan információt begyűjteni, ami számunkra - és természetesen
vásárlóink számára fontos lehet. E reménytelen vállalkozás néhány pillanatát
örökítettük meg az alábbi képeken. A vásár eleve két részből áll: a Musikmesse, azaz a klasszikus értelemben vett zenei vásár, valamint a Prolight & Sound névre keresztelt párhuzamos kiállítás. Pár évvel ezelőtt még az utóbbi arányaiban jóval elmaradt a hangszeres kiállítás méreteitől, és főleg a nagy hangosító cégek kirakodását jelentette. Mára óriási teret kapott a fénytechnika, és általában a showtechnika. Ha valami gyors és felületes véleményt akarnánk alkotni, elmondhatjuk, hogy itt is tettenérhető a művészet és a showbusiness összefonódása, hiszen tényleg lépten - nyomon azt tapasztaljuk, hogy az összes gyártó a látványra, a showra, a kommersz eladhatóságra koncentrálva fejleszti új termékeit. Ez azonban szerencsére nincs így. A hagyományos nagy hangszercégek (akár az akusztikus, akár az elektronikus piacot nézzük) próbálják átmenteni klasszikus értékeiket az újabb nemzedékeknek, miközben azért természetesen komoly fejlesztéseket folytatnak. Természetesen évről évre láthatjuk a súlypontok áthelyeződését a piacon belül, elég megnézni az egyes gyártók új hangszereit, berendezéseit, vagy akár az általuk elfoglalt vásári terület nagyságát. Mint már több esetben deklaráltuk, mi a zenészek, zenetanárok, tanulók, hangmérnökök oldalán állunk. Mindazokén, akik számára az itt bemutatott berendezések a hobbi és munka furcsa keverékének eszközét jelentik. Azokén, akik órákat tudnak beszélgetni a hangszerekről, hangtechnikai berendezésekről. Azokén, akik effektek és hangkártyák hangminőségén vitatkoznak. Akik nagyon sokat gyakorolnak. Akik ennek ellenére nem mindig kapnak tapsot. A frankfurti vásárban járva azt érzi az ember, hogy a kívülálló számára is nagy élményt jelenthet ez a show. A "szinténzenészeknek" azonban mással össze nem vethető élmények forrása a vásár. Aki nem hiszi, járjon maga is utána! Az alább bemutatott képek vásár lökdösődő forgatagában készültek. Aki a bemutatott berendezésekről profi képeket óhajt, bőven talál ilyeneket a gyártók belinkelt oldalain. A pillanatfelvételek viszont talán visszaadnak valamit a vásári hangulatból. A képekre kattintva azokat nagyobb felbontású változatban is meg lehet nézni!
|
||||||
|
Folyamatosan zajlottak a demonstrációk. Minden hangszer mögött felkészült és jópofa zenészek álltak. A Roland erre mindig nagy hangsúlyt helyezett.
|
A V-Synth-tel olyan mértékben lehet csűrni-csavarni a hangot, amit eddig hangszer még nem produkált |
A DisCover 5-ot már bemutattuk zalaegerszegi kiállításunkon, de itt is nagyon profi demókat láthattunk és hallhattunk |
||||
| A Roland a szintetizátorgyártók között a legnagyobb területen állított ki, és a standok valamint a demoszobák mindig tele voltak emberekkel. A cég idén is sok újdonsággal jelentkezett. Számunkra a legérdekesebb a V-Synth volt, melynek demóján készült a középső kép. Szintén érdemes megpróbálni a Fantom S szintiket is. Ezeket a hangszereket a cég idén januárban Anaheimben már bemutatta, de Európában most találkozhattunk velük (hivatalosan) először. A két új szintit, az RS-50 és az RS-70 jelzésűt viszont mindenki most láthatta és hallhatta először. A Roland természetesen nem csak a billentyűsök részére készített meglepetéseket. A gitárosok például az új GI-20 gitár-midi konverternek, illetve a népszerű ME gitáreffekt család új tagjának, az 50-nek örülhetnek. Vannak új zongorák és ütős eszközök, HD recorderek is, de alig győzzük sorolni az újdonságokat. Néhány fontosabb dologra részletesen is visszatérünk majd! | ||||||
A kis Boss pedálok reneszánszukat élik
|
||||||
|
Gitár van egy nyakú, van két nyakú, sőt több...
|
A gitárok világában nincsenek olyan forradalmi újdonságok, mint a szintetizátorok, vagy a szoftverek között. A gyártók többnyire kisebb fejlesztéseket csinálnak csak, óvatosan figyelik a zenészek reakcióit, a zenei irányzatok térhódítását. A klasszikus, nagy nevű cégek ismét csodás gitárokat állítottak ki, a kínaiak pedig buzgón másolgatják a bevált modelleket. Hatalmas méretű a távolkeleti cégek előretörése a gitárgyártók között. Ráadásul némely feltörekvő cég egész komoly modelleket is kínál. A gitárelektronikák gyártói között is élesedik a bitekért és a decibelekért folytatott harc. Csak győzze az ember végigpróbálgatni az új fejlesztések szüleményeit! |
A Marshall idei legnagyobb dobása a "Mode Four" család bejelentése.
|
||||
|
A Marshall Mode Four cuccok tényleg meggyőzően szólnak. A fickó pedig tud gitározni.
|
Üvegtestű gitárok. Egy a sok extrém dizájn közül. Számos furcsa kinézetű hangszer bukkant fel a kiállításon, nem valószínű, hogy szériagyártásban ezek el fognak terjedni.
|
Egy momentum, amiért már érdemes volt elmenni Frankfurtba: Johnny Hiland a Burns Guitars standján.
|
||||
| A Doepfer és a kapcsolódó cégek barlangja az ortodox tekergetős és kábeldugdosós szintirajongók zarándokhelye volt. Tiszteletet parancsoló szerkezetek és hangok vették itt körül az embert. Számos fiatal számára nagy élmény volt látni a mindenféle szoftverek által lemodelezett és (grafikailag is) leutánzott berendezéseket, illetve az ősi analóg szintik mai analóg, moduláris, esetenként DSP-s reinkarnációit. A helyiségben mindig nagyon sokan voltak, de azt hiszem, kevés volt a vásárlást előkészítő vevő, inkább csak tiszteletét leróni jött ide az egyszerű zenésznép. |
Nem telefonközpont, nem orosz űrbázis, ez itten szintetizátor kérem! |
|||||
|
Hajdani hírnevét felülmúlva nyomul a Vermona!
|
OpenSynth eKo: a legszoftabb hardverszinti |
Az OpenLabs eKo valószínűleg egy (szép?) új világ hírnöke. Adott a "vas", ami tulajdonképpen egy közös házba épített PC-t, képernyőt, PC billentyűzetet, szinti billentyűzetet, kontroller egységet jelent. Ezt aztán mindenki úgy öltözteti fel hardver és szoftver elemekkel, ahogy akarja. Aki Windows-ellenes, tehet bele Linuxot. Ami a gyártó oldalán még nem volt világos, de a fejlesztőkkel beszélgetve kitisztult: élből nem tartalmaz a berendezés hangkeltő egységet. Hagyományos PCI slotok vannak benne, a kiállított darab éppen egy M-Audio kártyát tartalmazott. | ||||
|
Kurzweil K2661 - a régi vonulat egy új tagja |
A K2661 és a PC1X masterkeyboard |
A két új effekt processzor, egy K2600R és a kis ME-1 hangmodul |
||||
| Úgy tűnik, hogy lassan rendeződnek az európai Kurzweil forgalmazás körüli nem csekély kavarodások. A gyár mindenestre képviseltette magát a vásáron, és bemutatta új termékeit is. Hivatalos tájékoztatás szerint kb. két hét múlva tesznek pontot az új disztribúciós rendszer felállítására. Sovány vigaszt adott az elmúlt évek nyűglődéseit kompenzálandó, hogy a többi európai országban is hasonló nehézségek voltak. Reméljük, hogy az új rendszer kellően rugalmas lesz, és a szervizellátás kérdése is rendeződik, mert csak ilyen feltételek teljesülése esetén tudjuk folytatni a Kurzweil hangszerek forgalamazását és a kapcsolódó support tevékenységet. | ||||||
|
Evolver: analóg és digitális monofon és nagyon szól. A készülék tervezője csinált már korábban valami szintit, valami Prophet-5 nevűt. Hallott már valaki erről? (Naná, ezt még a dobosok is ismerik!)
|
A bal
oldali képen Dave Smith
"Evolver" névre hallgató kis dobozkája figyel. A pici szerkezetből
igen emberes hangokat lehet kicsalogatni, nem véletlen, hogy a NAMM Show-n is komoly
figyelmet keltett. Dave Smith maga mutatta be az analóg és digitális hangkeltést is
tartalmazó jószágot, és megbeszéltük, hogy miként lenne megoldható a
magyarországi forgalmazás. Ajánlom mindenki figyelmébe! A jobb oldali képen pedig a Creamware NOAH rackje látszik. A kijövő hangok erősen emlékeztetnek a Pulsar szinti pluginjeire. Balra lent a Creamware egy bemutatóját láthatjuk. Az ember nem más, mint Geoff Downes, bizony, az ASIA zenekarból! Ha pedig a kivetítős demóknál tartunk, álljunk meg egy percre a Steinberg standjánál, ahol non-stop folyik a VST fejtágítás, rendszerint zsúfolt nézőtér előtt. Idén Frankfurtban a Steinberg a Halion softsampler 2.0-ás verziójával mutatkozott be, ami úgy tűnik, jóval komolyabb sampler elődjénél. Itt volt a közelben a TC és az RME standja is. Mindkét cég szorosan együttműködik a Steinberggel, így átgondolt PC-k és okos DSP kártyák születhetnek a szabvánnyá vált Cubase környezetben. E három cég embereit természetesen kifaggattuk néhány minket is foglalkoztató kérdésről, és elmondhatjuk, hogy nagyon segítőkészek voltak. |
Creamware NOAH: "Tactive Instrument Modeller". Tartalmazza a "Minimax", a "Six-String", a "Pro-One", a "B-2003", a "Vectron Player" és a "Lightwave" plugineket. |
||||
|
Geoff Downes, amint Creamware demót prezentál.
|
Steinberg: az egyik legnagyobb tömeget vonzó kiállítás volt a vásárban. Nagyon jól felépített bemutatókat láthattunk és hallhattunk. |
|||||
|
A Reason mára már fogalommá vált a szoftverhangszerek terén. |
Természetesen
nem hagytuk ki a Propellerheads-t se. A
forgófejű fiúk most a Reason 2.5-tel rukkoltak ki, és játékautomatának álcázott
munkaállomásaik nagy sikert arattak. Ők is a Steinberg közelében voltak, talán még
össze is köttöték a két rendszert egy ReWire-rel... A vásáron nagy teret szenteltek a DJ eszközöknek is. A spéci lejmezjátszók, keverők és effektprocesszorok, groove boxok és egyéb zajkeltő masinák között szintén találtunk néhány profi arcot, akik igencsak tudtak bánni az eszközökkel és a zenékkel. |
A Stanton-nál is egy ügyes fickó kezelte a technikát.
|
||||
| A KORG idén ünnepelte 40. születésnapját. Ez
bizony matuzsálemi kornak nevezhető egy zenei elektronikai cég életében. Frankfurtban
is az évforduló jegyében zajlott a kiállítás, az ehhez illő jó nagy alapterületen
és elegáns külsőségek közepette. Most túl sok újdonságot nem hoztak, de ennek
ellenére minden kirakott hangszert (volt belőlük bőven) állandóan látogatók
nyúztak. A Triton és a ráépülő hangszercsalád egyértelműen jó dobásnak
bizonyult a KORG-tól. Nameg az MS széria, az Electribe vonal, a gitár cuccok, a
zongorák... volt bőven mit nézni és nyúzni. Azonban mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy itt valami lóg a levegőben! (lásd-> jobb oldali kép) Nekünk sikerült bejutnunk a titokszobába, így egy kicsit még jobban várjuk a nyarat, de ennél többet nem mondhatunk! Maradjunk annyiban, hogy a KORG fejlesztői most sem keresztrejtvény fejtéssel múlatják az időt, keményen dolgoznak! Ennek bizonyítéka a jobbra lent látható Electribe MX nevű küttyögő is, ami első ránézésre egy groove box és egy néprádió keresztezéséből klónozódott ki. Ebben a szerkentyűben az anlaóg modellezés (MMT: új technológia) mellett PCM hangok, szekvencer, komoly effekt proci és 2 db elektroncső gondoskodik arról, hogy minden fejreálljon. Azt hiszem, a "sűrű" hangok kedvelői hamar rászoknak majd erre a "Music Production Station" névre keresztelt új hangszerre. |
Elég az hozzá, hogy szuper hangszer lesz.
|
|||||
| Megnézhettük már az új
digitális zoongorákat is, melyek minden bizonnyal hasonlóan sikeresek lesznek, mint
elődeik. A KORG hangszerek hazai forgalomba kerüléséről magától értetődően a lehető leggyorsabban tájékoztatjuk az érdeklődőket a weboldalunkon. |
A KORG stand környékén egy csomó ismerős arcot is láttunk.
|
KORG Electribe MX az új őrület. |
||||
| Bal oldalon az Alesis vadi új szintije az Ion
látható. Nagyon jópofa hangokat tudtunk belőle kihozni, és ez nem is lesz olyan
rettentő drága. Az Alesis kínálatából még az új ModFX szériát
kell mindenképpen kimelni. Az ügyes kis céleffekteket számtalan feladatra lehet majd
befogni. Jobb oldalt pedig a Clavia újdonsága látható, a G2. A megújított technológia mellett maga struktúra is figyelemreméltó. Valószínűleg sokat fogunk még beszélni róla a következő hónapokban és években.
|
||||||
|
Shure demonstráció. Természetesen kiváló előadőkkal.
|
A vásár nagy
részét hang- és fénytechnika töltötte meg. Ezekről kevesebb kép készült, inkább
csak ízelítőnek mutatunk néhányat. Bal oldalt egy Shure demót láthatunk, ahol a bámészkodó
nép fülébe drót nélküli monitorfülhallgatókat dugdotak a Shure emberei,
bebizonyítva, hogy mennyivel jobb az "In Ear Monitoring" a hagyományosnál. A jobb oldali képen a tavaly nagy érdeklődés mellett bemutatott Neuront magyarázza az érdeklődőknek a cég embere. Idén várhatóan már tényleg kapható lesz a közben kiforrott hangszer. |
A Hartmann Neuron nevű csodaszintije tavaly nagy feltűnést keltett, aztán kicsit elcsendesedtek körülötte a dolgok. |
|
|||
|
Műlángok minden mennyiségben |
Ezek az eszközök nem a háborús készülődés jegyében kerültek ide a kiállításra. De ahogy kinéznek, lehetnének akár hadászati fegyverek is... |
|
SHOWTIME! Erről szólt a kiállítás nagy része. A kiállító cégek számtalan ötletet találtak ki, hogy termékeiket népszerűsítsék. Sok mulatságos, néha kissé bizarr poén is feltűnt. Az elektronikusan vezérelt rafinált fényrendszerek, lézerek, füst- köd-, hó-, habgépek, hagyományos és szokatlan látványelemek ilyen töménységben szinte sokkolták a látogatokat. Különösen elmondható ez a kifejezetten showtechnikát árusító cégek kiállításaira, de a szolidabb standokon is sok meglepő és újszerű figyelemfelkeltő eszközzel találkozhattunk. |
|||
![]() A lézerek még mindig központi szerepet kapnak a zenés produkciók helyszínén. Egyre több és olcsóbb berendezés van a piacon belőlük, és gyorsan terjednek a bonyolult mintázatok kirajzolására is képes nagy teljesítményű rendszerek. |
A lányok nem azért táncolnak a ketrecben, mert rosszak voltak, hanem mert a kiállító cég azt gondolta, így több érdeklődőt vonz diszkótechnikai standjára. Jól gondolták... |
Ez itt nem egy Matchbox autók között felejtett flightcase a gyerekszobában, hanem egy valódi kamion a vásár parkolójában. Ötletes poén, szépen kivitelezve. |
||||
|
A DJ + Computer szemináriumokat kiegészítendő nagyon szemléletes rendszerösszeállításokat láthattunk az aktuális témakörökből. |
A kiállításon
volt néhány újrészleg is. Ilyen volt például a "Music4Kids" nevezetű, a
kisgyerekek zeneoktatását elősegítő eszközöket, módszereket bemutató pavilon. A
nagyobbak, illetve a felnőttek is találhattak azonban alkalmat és lehetőséget az
okulásra. A zenei technológia számos ágát bemutató standok nagyon jó kiindulást
adhattak azoknak, akik például a házi hangfelvevő rendszerekkel, a DJ technikával,
midi szerkesztéssel szerettek volna közelebbi ismeretségbe kerülni. Végül, jobb oldali képünkön a Technics KN-7000 szinti kijelzőjéről rögzítettünk egy giccses jelenetet. A gyártók már egymást túllicitálva próbálják a színes LCD kijelzőkön a zenészeket szórakoztatni. Pár éve megfogalmazódott az igény, hogy a vendéglátós zenészek szívesen néznék zenélés közben az aktuális meccseket, vagy tévé sorozatokat. Ilyen megoldással még szerencsére nem találkoztunk. Talán majd jövőre... |
Hawaii naplemente a szinti kijelzőjén. Ez ugyebár már rég nem a zenei funkcionalitás része... Ha így mennek a dolgok tovább, még különb dolgokat is megérhetünk a hangszereken. Néhány ötlet: szervókormány, légzsák, ABS, légkondi, beépített minibár, teletext, GPS, italautomata, műholdas internet és online lottófogadó gép, DVD író, szelektív hulladékgyűjtő konténer, kondigép, hólánc. |
||||
|
Aki kíváncsi a vásárral kapcsolatos hivatalos információkra, kiállítókra, statisztikákra, az a logóra kattintva juthat a Messe oldalára! Néhány link a kiállító cégek vásári beszámolóira és képeire, hogy ők miként látták a Musikmessét: Elektron: a jópofa svéd gyerekekre érdemes odafigyelni! Másik svéd cég: Propellerheads. Nézzétek meg a Reason 2.5 flash introt, meg a Spycam képeket! A Clavia vásári élményei. Mondanunk sem kell, hogy svédek - ámbár a vásári beszámolónak magyar vonatkozása is van. A Steinberg vásári áttekintése. Ők nem svédek, de a vásár számukra is mindig nagy felhajtást és komoly sikereket jelent. A Doepfer is készített egy összefoglalót. Érdemes megnézni, mert itt látszik, miféle űrhajót is állítottak ki, és látható néhány nagyon fontos arc is. A német KORG oldal bemutatja az újdonságokat, és örvendezik a Triton Studio MIPA díjának. A német Roland oldalról PDF-ben letölthető az újdonságokat tartalmazó (jó vastag) prospektus. A Yamaha webkamerákat helyezett el a pavilonjában. Idén is a legnagyobb kiállítók voltak. Kár, hogy a kamerák képminősége nem a legkobb.
|
||||||