Idézet egy 1976-os német zenei szaklap hirdetéséből: "Ma már nem kell mechanikus elemeket tartalmazó visszhang készüléket használnia! Az (XX) cég (YY) modellje kisméretű, teljesen félvezetős megoldást kínál a zenészek számára!"

Ekkor kezdett bealkonyulni a szalagos magnóknak, és jött el az analóg áramkörökkel felépített viszhangosítók kora. Eleinte főleg gitár effekteket készítettek így, aztán több cég is elkezdett szélesebb sávú, az ének viszhangosítás követelményeinek jobban megfelelő berendezéseket gyártani. A fejlesztésekben élenjárt a japán Ibanez. Gitáreffektjeit, korábbi analóg berendezéseit sokan ismerik. Most azonban egy hajdanán stúdió célokra szánt analóg nagyágyúját, az AD 3000-est mutatjuk be.

Ibanez AD 3000,

avagy az analóg technológia dícsérete

A régi berendezést kézbevéve támadt az az ötletünk, hogy megmutatjuk kívülről - belülről az érdeklődőknek, elvégre rendkívül ritka darabról van szó, és jól példázza a hajdani készüléképítési elveket, melyekkel a mai fiatalok már - sajnos - nem találkoznak.

Mi is ez az AD 3000? A berendezés két teljesen független effektprocesszort tartalmaz: egy delay-t (modulációs lehetőséggel) és egy flangert. A két berendezést egy házba építették és közös tápegység táplálja őket, de semmi más kapcsolat nincs köztük.

Az Ibanez jó szokása volt, hogy a berendezés tetejére rászitáztak egy blokkdiagramot, melyről szépen kiderülnek a jelutak és a szabályzó elemek funkciói. Így néz ki a készülék teteje esetünkben:

(A képre kattintva megjelenik a nagyfelbontású foto is, ahol már a feliratok is olvashatók)

Kövessük végig, mi is történik a dobozban a beküldött jellel!

1. Flanger egység

A készülék hátulján aszimmetrikus, 6,3-as jack aljzatról, illetve szimmetrikus XLR aljzatról támadhatjuk meg a bemenő jellel a készüléket. A jack nagy imedanciás, az XLR kis impedanciás jelek fogadására hivatott. 

A választó kapcsolóval dönthetjük el, melyik forrás jelét használjuk.A bemeneti jelút még mindkét ágba beiktatva egy közös mechanikus osztó kapcsolót is tartalmaz, ez a készülék előlapján van, és +20, 0, -20 dB állásokat tudunk állítani rajta. A két ág egy - egy illesztő fokozat után egy 20 dB erősítésű IC-s fokozatra kerül, itt szabályozhatjuk az előlapon található potival az érzékenységet. Egy puffer erősítő ezután a száraz jelet mindjárt vissza is viszi a készülék hátulján levő csatlakozóra, ahol tovább lehet azt vinni, pl. a másik effekt egységre. De természetesen nem ez a lényeges jelút, hanem az, amelyik most már az effekt áramkörök felé halad, illetve a száraz jel még egy úton előre is megy, a majdani "effect - dry" kimeneti keveréshez.

A jelfeldolgozásra váró bemenő jelet először egy preemfázisra vezetik, majd egy kompresszor áramkör következik. Ennek igen fontos szerepe van, hiszen a készülékben felhasznált "vödörlánc tároló" elvű IC-k az analóg bemenő jelet egy viszonylag keskeny amplitúdó intervallumban szeretik megkapni. A komresszorról a jel egy illesztő fokozaton keresztül egy aluláteresztő szűrőre, majd a visszhang IC-re jut.

Itt eljutottunk a régi analóg effektek lelkéhez, a vödörlánc tároló IC(k)-hez.   A blokkdiagrammon  "BBD" jel mutatja ezeket az IC angol elnevezése alapján. A BBD IC-k működése nagyon egyszerű. Nem véletlenül hívják őket vödörlánc késleltetőknek. Működésük hasonlatos a tűzoltásnál, vagy vízmerésnél sorbaálló jóemberek ténykedésére, akik egymás kezéből kapkodják a vízzel teli vödröket, és adják a következő tag kezébe. A BBD IC elején egy "sampling & hold" áramkör fogadja a jelet. Ez ugyanúgy működik, mint a ma szokásos A/D átalakítók S/H fokozata, vagyis a beérkező jelet rövid időközönként rákapuzza egy kondenzátorra. Az A/D konverter ilyenkor gyorsan megméri a jel amplitúdóját, és egy bináris szám formájában átadja a feldolgozó rendszernek. BBD chipünk nem vacakol ennyit: a bemintázott jelet (ami most egy kondenzátor töltöttségi szintje) egy ciklus múlva átadja a következő fokozatnak. Az első fokozatra máris rákerülhet a bemenő jel újabb darabkája.Vagyis itt az analóg jelszint vándorol időben egyik fokozatról a másikra. A Shannon-tétel természetesen itt is igaz, tehát a lánc végén maximum a léptetési frekvencia felének megfelelő jelet tudunk kihozni. A BBD chipek ún. kétfázisú órajelet kérnek, ennek előállítására külön IC van az áramkörben. Minél magasabb frekvenciával járatjuk a chipet, annál jobb hangminőséget érhetünk el, ugyanakkor egyre kisebb lesz a késleltetési idő, hiszen az adott számú (ez esetben 1024) fokozaton egyre rövidebb idő alatt szalad át a jel. A V.C.C.G nevű egység a "Voltage Controlled Clock Generator" lehet, vagyis egy feszültségvezérelt órajel generátor. A léptetési frekvenciát egy egyenfeszültséggel tudjuk szabályozni, ennek beállítására szolgál az előlapon a "Delay Time" poti. Azonban erre a "sima" egyenfeszre rá tudunk még transzponálni egy lassan változó jelet is, amit egy LFO állít elő. Az LFO sebességét a "Speed" potival szabályozhatjuk, és két LED ellenfázisban világítva jelzi a frekit. Az LFO jelét a "Width" potival tudjuk ráadagolni az VCCG alapfrekvenciáját meghatározó egyenfeszre. Így tehát modulálható sebességű késleltető láncot kaptunk, ezzel idézzük elő a flanger hatást. A moduláció mélységét, vagyis a flange erősségét szabályozzuk a "Width" gombbal. A vödörlánc kimenetén a sok lötyögtetéstől már kissé elváltozott hangfrekis jelet egy 10 kHz-re hangol, 36 dB/oktávos szűrő fogadja. Ez levágja a nemkívánatos melléktermékeket, melyek a késleltető láncban törvényszerűen a jelhez adódtak. A kisimított jel egy része a "Regen" potival visszacirkuláltatható a BBD elejére, ugyanúgy, mint hajdanán a szalagos visszhangosítóknál szokásos volt. Ha ezt a potit minimura állítjuk, akkor csak egy  határozott visszhangot kapunk, ha teljesen feltekerjük, akkor végtelen ciklusba visszük a jelet, gerjedést idézünk elő. Nem említettük a bemeneti jelút követése során a bementi alulátersztő szűrő elé kapcsolt kivezérlés mérőt.

Ez nagyon fontos indikátor, hiszen itt tudjuk kontrollálni, hogy a BBD-re optimális jelszint kerül-e? Ezen a ponton már a visszakeringetett jel is rákeveredik a bemenő jelre, tehát a teljes jelamlítúdót mutatja a LED sor. A gerjedésre is azonnal figyelmeztet. A flanger hatást a "Regen", a "Delay Time", "Speed" és a "Width" potik együttes machinálásával tudjuk beállítani.

A szűrő kimenetéről természetesen nem csak visszacirkuláltatjuk a jelet, hanem továbbvezetjük a kimenet felé is. Mendenek előtt az eredeti amplitúdó viszonyok helyreállításához beviszük egy expander fokozatba, majd egy deemfázist alkalmazunk.   Ezekkel a trükkökkel a jelet visszaalakítottuk az eredeti amplítúdó és frekvencia viszonyokra - már amennyire a technológi ezt megengedi.

Most már csak  a jelillesztő és keverő fokozatok jönnek, ahol meghatrozhatjuk a vödörláncon átkergetett és az eredeti száraz jel arányát, majd a szimmetrikus és aszimmetrikus meghajtó erősítők, némító kapcsolók közbeiktatásával kikerül a jel a hátfal csatlakozóira. A flanger fokozat jeleit ellenfázisban is megkapjuk a hátfalon!

2. Delay egység

A blokkdiagram ugyanúgy kezdődik, mint a Flanger egység esetében. A preemfázis előtt azonban találunk egy kétutas hangszín szabályzót. Ezekkel 70Hz-nél és 7kHz-nél állíthatunk +/- 12 dB-t. Aztán az LPF után jön a kompresszor, majd két panelon vödörlánc tárolók egész sora. Míg a flanger részben Reticon SAD 1024-et alkalmaztak, a delay szekcióban 2 db MN 3008 (2048 lépés) és 5 db MN 3005 (4096 lépés) húzza az időt. Ez összesen 24576 fokozatot jelent. Nem tudom, ezen a készüléken kívül építettek-e ennyi analóg késleltetőt tartalmazó berendezést?

A képen jól látható a BBD fokozatok közé ékelt LPF szűrők sora.

Ha az órajelet a legalacsonyabbra állítjuk, 600 ms késleltetést tudunk előállítani! Az órajelet itt is egyenfeszültséggel vezérelt oszcillátor kelti, és itt is élhetünk a moduláció lehetőségével, de ennek szerepe itt némileg eltér a flangerétől. Az alaposzcillátor frekvenciáját egy "Delay range" feliratú kapcsolóval tudjuk durván beállítani (látható az előlap részletét mutató fenti képen), a finom beállítást pedig a "Delay time" potival oldjuk meg.

Természetesen a visszhang egységben is tudunk visszakeringetést alkalmazni, teljesen hasonló a megoldás, mint amit a flangernél láttunk.

3. Tápegység

A régi szép idők erősen túlméretezett tápja. Gyönyörűen leárnyékolt trafó, izmos hútőbordák, kellő méretű pufferelkók. Nem kellett az egészet cigaretásdoboz méretűre készíteni. Dominált a jó minősgre való törekvés...

A kábelezés, a nyomtatott áramkörök minősége is elsőrangú és esztétikus. Bírálat érheti tán a panelek közti kábelkorbácsok csatlakozóit, mert használhattak volna jobb minőséget is, de az élet igazolta a tervezőket, mert egy aprócska kontakthiba sincs az öreg készülék csatlakozóin. A használt potméterek és kapcsolók is egész jól megvannak, használatot zavaró recsegést nem tapasztaltunk egyiknél sem.

4. Mechanikai felépítés, kezelőszervek, csatlakozók

A berendezés háza precíz kivitelű, erős rack doboz. Az előlapon a kezelőszervek elhelyezése logikus, talán csak a két kivezérlésmérő elhelyezése töri meg a praktikum érdekében a rendet, de ez egyáltalán nem zavaró. A feliratokat és ábrákat jó minőségű szitanyomással vitték fel, még ma is minden ragyogóan olvasható.

5. Hangminőség

Az AD 3000 hangja rendben van. Vicces lenne persze a mai szupergyors DSP-k és böhöm memóriák mellett azt mondani, hogy ez egy fantasztikus hangminőségű effektberendezés. Az Ibanez kihozta a maximumot az akkor hozzáférhető legjobb alkatrészekből és technológiákból, de ma mindez már csak technikatörténeti emlék. Vagy mégsem? Nézzük csak meg ezt a cuccot egy gitárral! Vagy egy régi analóg szintivel! Aztán énekre!

Jééé...

Ez a kicsit piszkos, meleg hangzás a modulációkkal sok embernek bejön ám ma is! A steril digitális effektek hangját hiába melegíted fel bármivel, az nem lesz ilyen!

Vissza a "Vintage sarok" oldalra